Gaál Kata az alkotásról

Nem csak hogy mindenkinek mást jelent a karácsony, de egy embernek a különböző élet szakaszai szintén befolyásolják, alakítják ennek jelentés tartalmát.

Annyira rohan a mai világ és vele együtt én is, hogy úgy érzem gyorsan elhaladunk e mellett az időszak mellett/ megkopni látszik az utóbbi időben. Ezt az időszakot egyszer majd a "lenyugvásnak" pihenésnek szeretném szentelni. Arra törekszem hogy jobban figyelek a környezetemre, így  talán képes vagyok feltöltődni ebben az időszakban.

A képről. Szeretem a rejtett tartalmakat, talán most ez is olyan, mint egy Adventi kalendárium, rejt magában valami újat. A gyerekek őszinték még, máskép közelítik meg a szeretet fogalmát, még képesek ölelni, ezért lett ennek a képemnek a központi eleme egy ölelkező gyerekpár, akik szinte nem is látszódnak már, mivel maga az ölelés veszik ki a mindennapokból. A lufik az álmokat és a reményeket szimbolizálják, amik idővel torz képet mutathatnak vagy semmivé foszlanak, kipukkadnak. Az egymáshoz való közeledés az ami fontos, nem pedig az ajándékokkal való túllicitálás!

A diós bejgli egész évben hiányzik, nem csak Karácsonykor! :)

Gaál Kata

2017-ben végeztem a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán.

2020 óta a Várfok Galéria művészkörének tagja vagyok.

Munkáimmal nem a klasszikus értelemben vett grafikát képviselem. Sokkal inkább egy kísérletező, autonóm szemléletmód jellemző rám.

Tematikailag alapvetően társadalomkritikával foglalkozom a saját fókuszomon keresztül. A mindennapokból merítek és a körülöttem lévőktől kapok ihletet. Eleinte főként a férfi-női társas kapcsolatok, illetve a nők és férfiak társadalmi helyzete érdekelt. Mára pedig már inkább az anya-gyerek viszony (korreláció, kötelék) az, ami leginkább foglalkoztat.

Egyedileg kiválasztott ruhák és textilek használatával vizsgálom az öltözködés társadalomban betöltött szerepét, hiszen egyértelműen meghatároz minket, amit magunkra öltünk. Itt jönnek képbe a gombostűk, melyek ránk szegezik az adott szerepeket, amiben élünk vagy élni szeretnénk.

Mindig szerettem volna, ha a néző kapcsolatot teremt a képeimen szereplő alakokkal, ha létrejön egyfajta párbeszéd, sok esetben ezért közelítenek felénk, átlépnek saját határaikon. A szereplők, azzal, hogy kilépnek saját terükből egyrészről a kompozíciónak adnak dinamikát, más részről folyamatos mozgást teremtenek és elkezdenek kicsit önálló életet élni. Illetve még egy fontos tényező az a dombormű szerű hatás lehet, amit a meggyűrt textilek lefixálásával érek el. Így ha megfelelő a világítás teljesen térhatásúak a felületek és a ruhák valóban kidomborodnak a térbe.

A megjelenítésben általában tudatosan törekszem a vizuális jelek sokaságára, mert ezek számomra az adott kérdés további elemzését és sokrétű értelmezhetőségét jelentik. A felhasznált anyagok legtöbbjének új kontextusba helyezésével, mintegy ”újragyártom” őket.