Gaál Kata
Én ezt adom Neked
Vásárlásoddal támogatsz is!
Ha megvásárolod az alkotás reprintjét, vagy az aukción megszerzed az eredeti művet, azzal Te is hozzájárulsz egy nemes célhoz! Az eladásokból befolyó összegből a mű alkotója által meghatározott jótékony célt támogatjuk.
Az alkotó által támogatott ügy:
Képeslap
Aukción vásárolható meg. Kikiáltási ár:
Sorszámozott, szignózott reprodukció
0 Ft
Elérhetőség: Kérjük válassz az elérhető változatok közül
*
Háttér
Keret

Válassz stílust!

Nem csak hogy mindenkinek mást jelent a karácsony, de egy embernek a különböző élet szakaszai szintén befolyásolják, alakítják ennek jelentés tartalmát.

Annyira rohan a mai világ és vele együtt én is, hogy úgy érzem gyorsan elhaladunk e mellett az időszak mellett/ megkopni látszik az utóbbi időben. Ezt az időszakot egyszer majd a "lenyugvásnak" pihenésnek szeretném szentelni. Arra törekszem hogy jobban figyelek a környezetemre, így  talán képes vagyok feltöltődni ebben az időszakban.

A képről. Szeretem a rejtett tartalmakat, talán most ez is olyan, mint egy Adventi kalendárium, rejt magában valami újat. A gyerekek őszinték még, máskép közelítik meg a szeretet fogalmát, még képesek ölelni, ezért lett ennek a képemnek a központi eleme egy ölelkező gyerekpár, akik szinte nem is látszódnak már, mivel maga az ölelés veszik ki a mindennapokból. A lufik az álmokat és a reményeket szimbolizálják, amik idővel torz képet mutathatnak vagy semmivé foszlanak, kipukkadnak. Az egymáshoz való közeledés az ami fontos, nem pedig az ajándékokkal való túllicitálás!

A diós bejgli egész évben hiányzik, nem csak Karácsonykor! :)

Gaál Kata
Én ezt adom Neked, 2022
olaj / vászon
70 cm x 100 cm

2017-ben végeztem a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán.

2020 óta a Várfok Galéria művészkörének tagja vagyok.

Munkáimmal nem a klasszikus értelemben vett grafikát képviselem. Sokkal inkább egy kísérletező, autonóm szemléletmód jellemző rám.

Tematikailag alapvetően társadalomkritikával foglalkozom a saját fókuszomon keresztül. A mindennapokból merítek és a körülöttem lévőktől kapok ihletet. Eleinte főként a férfi-női társas kapcsolatok, illetve a nők és férfiak társadalmi helyzete érdekelt. Mára pedig már inkább az anya-gyerek viszony (korreláció, kötelék) az, ami leginkább foglalkoztat.

Egyedileg kiválasztott ruhák és textilek használatával vizsgálom az öltözködés társadalomban betöltött szerepét, hiszen egyértelműen meghatároz minket, amit magunkra öltünk. Itt jönnek képbe a gombostűk, melyek ránk szegezik az adott szerepeket, amiben élünk vagy élni szeretnénk.

Mindig szerettem volna, ha a néző kapcsolatot teremt a képeimen szereplő alakokkal, ha létrejön egyfajta párbeszéd, sok esetben ezért közelítenek felénk, átlépnek saját határaikon. A szereplők, azzal, hogy kilépnek saját terükből egyrészről a kompozíciónak adnak dinamikát, más részről folyamatos mozgást teremtenek és elkezdenek kicsit önálló életet élni. Illetve még egy fontos tényező az a dombormű szerű hatás lehet, amit a meggyűrt textilek lefixálásával érek el. Így ha megfelelő a világítás teljesen térhatásúak a felületek és a ruhák valóban kidomborodnak a térbe.

A megjelenítésben általában tudatosan törekszem a vizuális jelek sokaságára, mert ezek számomra az adott kérdés további elemzését és sokrétű értelmezhetőségét jelentik. A felhasznált anyagok legtöbbjének új kontextusba helyezésével, mintegy ”újragyártom” őket.